szolgáltatásaink
vélemény

Annual Report

2017. 01. 12. csütörtök
írta: Mezriczky László

annual report

Nem vagyunk tőzsdei cég, hivatalosan nem kell éves jelentést készítenünk, mégis fontos, hogy évente egyszer áttekintsük, mire is jutottunk. Minden évünk emlékezetes volt eddig, 2016-nak is megvan a maga helye cégünk történetében. Talán a legfontosabb, hogy egy nagyon izgalmas környezetben dolgozhattunk, ahol korábbi kutatásaink, gondolataink, fejlesztési elképzeléseink termékeny talajra hullhattak. A vállalati kommunikáció belső és külső elemei új megvilágításba kerültek a munkaerőpiac drámai változásai következtében. A munkatársak megtartásának felelőssége elemi erővel tört be az emberi

tovább

Amit a világ legrondább autója üzen

2014. 10. 14. kedd
írta:

Tudja ön, hogyan született a világ legrandább autója? Járműfüggők már biztosan elolvasták a Totalcar mai cikkét, és ismét, sokadszorra elszörnyülködtek azon, ember hogyan tudott egészségre ennyire ártalmas vizuális rettenetet papírra vetni. A borzasztó persze az, hogy a Pontiac Aztec meg is valósult, gyártották, autószalonokban mutogatták, és próbáltak vevőt találni rá. Nem sok sikerrel, az autó nemcsak kapitális pénzügyi bukta, de a gyártó, a GM máig ható szégyene is lett.

tovább

A mérésről

2014. 07. 29. kedd
írta:

measuring success

Vajon milyen lehet a 67%-kal fényesebb haj, az ötszörös tisztítóerő, vagy mondjuk a hét ponton hatékony száj higiénés védelem? Bevallom, elképzelni sem tudom, de nap mint nap látni, hallani ilyesmit az reklámokban. Márpedig lehet a dologban valami, hiszen nyilván azért használják ezeket a fordulatokat az ügynökségek, mert a vevők hitelesnek tartják a mögöttes üzeneteket. Ha nem tartanák annak, nem vennék az árut és ez nagyon gyorsan változtatásra ösztönözné a megbízókat. A mérés amúgy nagyon fontos

tovább

Profit a szőnyeg alól – konferencia a belső kommunikációról, újratöltve

2014. 02. 18. kedd
írta:

Újra az informális szervezetekről és kommunikációról szervezünk szakmai napot, ahogyan tettük ezt már decemberben is. A téma ugyanaz: a belső tartalékok hasznosítása, a vállalati együttműködés erősítése, ezáltal az eredmények javítása. Előadóink részben újak, tartalmaink gyakorlatiasabbak. A rendezvényre itt regisztrálhat. Helyszín: IMA&HH Képzési és Ügyfélkapcsolati Központ Időpont: 2014. március 6. 9:00-14:00 A tervezett program: 9:00-10:00 Regisztráció 10:00-10:15 Virágh Rajmund (Interim Manager Academy, ügyvezető) – Megnyitó, köszöntő 10:15-10:25 Kristóf Györgyi (Hammel&Hochreiter, ügyvezető) – Turbulens

tovább

Gondolatok a marketingről

2013. 12. 14. szombat
írta:

marketing

Nehéz idők járnak a marketingesekre. A gazdasági turbulenciák nem csak a szakma renoméját tépázták meg, de mára elbocsátási hullám is elérte e szebb napokat látott szakma képviselőit. De vajon miért rajtuk csattan az ostor? Hiszen minden épeszű elmélet egyetért abban, hogy épp ilyenkor kellene „megnyomni” a marketinget, hiszen egyedül így van esély arra, hogy – bár áldozatok árán – pozíciókat szerezzünk a vetélytársakkal szemben. Nem valószínű, hogy

tovább

Stalking generáció

2013. 11. 15. péntek
írta:

stalking

Elektronikus kereskedelemmel foglalkozó konferencián voltam vendég előadó. Közvetlenül előttem Klapka Gyuri bácsi, az „aranyember”, mesélt vicceseket, és nevettette meg a közönséget, így nem volt túl hálás feladat utána a mikrofonhoz lépni. Ám szerencsére sikerült masszív előadás anyagot összeállítani, így hamar válthattunk a stand up műfajáról a biznisz irányába. A szervezők visszajelzései alapján az „Y” és „Z” generáció médiahasználati jellegzetességeiről, a digitális bennszülöttek izgalmas, ma még csak felszínesen feltárt világáról meséltek fogták meg leginkább a hallgatóságot.

tovább

Kommunikáció, másképp

2013. 05. 26. vasárnap
írta:

communication

Vajon több rozsos kenyér fogy-e, ha egy kenyérgyár munkatársai blogolnak? Több autót tud-e eladni egy használtautó kereskedő, ha vicces kommentekben méltatja a kínálatban kapható járgányokat az interneten? Egyáltalán, hogyan kell manapság a kommunikációs tennivalókkal kalkulálni egy vállalatnál, úgy általában? Nos, úgy általában nyilván nincs erre válasz, konkrétan viszont érdemes elgondolkodni azon, hogy hol is tartunk az „elérés” kérdésével, kinek kit érdemes és hogyan hatékony elérnie, és ebben milyen kommunikációs tennivalóink lehetnek. Nagyon fordult a világ

tovább

Meeting mánia

2012. 08. 21. kedd
írta:

Menő volt jó pár évvel ezelőtt, ha valaki ilyen sms-üzenetet küldött: „meetingen ülök, visszahívlak!”. Ez ugyanis több mindent is elárult az illetőről: tud angolul (legalább ezt a szót), valószínűleg komoly cégnél dolgozik, hiszen máshol a hivatalos összejöveteleket értekezletnek, vagy megbeszélésnek nevezték, és valószínűleg multinál dolgozik, ahol alapállapot az elfoglaltság, a nem ráérés. A meeting aztán külön fogalommá vált, mára valóban megtestesíti mindazt, amit a kívülállók mögé gondoltak, ám egyre többen érzékelhetik, hogy a meeting mánia

tovább

Enneagram

2012. 06. 09. szombat
írta:

20120609_eneagram

Sokat foglalkozunk mostanában vállalatok belső viszonyaival, kommunikációs hálózataival, az emberi kapcsolatokkal. Egy minap végigélt tréning újabb impulzust adott ahhoz, hogy komolyan gondoljuk: az önismeret, és az ebből levezetett nyitottság a másik iránt elképesztő lehetőségeket és energiákat szabadíthat fel. Partnercégünk, a  Mercure Consulting jóvoltából haladó Enneagramm képzésen tapasztalhattuk meg, mennyire komplex lény az ember, és mennyire fontos tudnunk, a 9 személyiség típus közül melyikbe is tartozunk. Ennél már csak az az

tovább

A király beszéde

2012. 02. 27. hétfő
írta:

20120227_akiralybeszede

A sok amerikai sablon film után üdítő élmény megnézni Tom Hooper kiváló alkotását, A király beszédét. A történet VI. György angol királyról szól, akiben amúgy II. Erzsébet királynő édesapját is tisztelhetjük. Miután bátyja egy házasságban élő amerikai asszony miatt, tehát többszörösen is botrányos kapcsolatukat felvállalva lemondott a trónról, főhősünkre vár a feladat és a felelősség, hogy a brit birodalom uraként dacoljon az egyre fenyegetőbb német terjeszkedéssel. Remek kihívás, óriási lehetőség – vágnánk rá azonnal mi, a mai

tovább