szolgáltatásaink
vélemény

Célcsoportokról – kicsit másképp

044

2011. 09. 28. szerda
írta:

2110929_celcsoportokrol

Egy konferencia akkor jó, ha általa gondolati morzsákkal lesz gazdagabb az ember. Én egy kisebb cipónyira elegendő morzsát gyűjtöttem magamnak össze a Reklámkonferencián, melyek elgondolkoztattak, meghökkentettek, vagy éppen ötletet adtak. Ilyen volt például az az információ, amely világossá tette, mennyire sablonosan is képes az ember gondolkozni, olyan sémákat követve, melyek helyességéről igazából sosem győződött meg. Konkrétan az döbbentett meg, hogy a reklámozók körében preferált 18-49 éves korosztály valójában mekkora is. Az összlétszámot tekintve még nem is érdemelne szót a dolog (3 milliós populációról beszélünk), ám ha mindebből kiemeljük a fogyasztás szempontjából valóban releváns sokaságot, az úgynevezett A-B státuszúakat, mindösszesen 600 ezer ember marad a kalapban. És erre a 600 ezer emberre lő, tervez kreatívot és médiát, alkot stratégiát és próbál aktivitást elérni, jószerivel a teljes reklámszakma. Egy másik előadáson arról hallhattunk, hogy egyre meghatározóbb a fejlett piacokon az úgynevezett Silver Generation, vagyis az ötvenen túliak korosztálya. Ők a közhiedelemmel ellentétben nem az élettől lassan búcsúzó, lecsúszó, korlátozottan fogyasztani képes vagy hajlandó közösség, hanem igen erős, egyre igényesebb célcsoport, akikre Amerikában például egyre több cég építi kommunikációs stratégiáját. Egy angliai felmérés szerint az ottani ötvenesek egészségesebb életet élnek, mint harmincas társaik, mert már nem a karrier a legfontosabb számukra, van anyagi hátterük, tudatosabban táplálkoznak, többet mozognak és mindez fogyasztásukban is megjelenik. Könnyen legyinthetnénk erre, hogy könnyű „odaát”, bezzeg itthon… Sok igazság van persze abban, hogy nálunk kevesebb a jómódú ötvenes, de érdemes a tendenciákat is figyelni. És a két információ egybevetése alapján pláne hasznos időnként kitekinteni a napi rutinból, és azt a bizonyos marketing megkülönböztetést nem „dübörgéssel”, hanem okos pozícionálással elérni. Még talán pénzt is lehet így spórolni…