szolgáltatásaink
vélemény

Válság, valóság, világosság

2011. 08. 31. szerda
írta:

2110831_valsag

Egy éve lassan, hogy a Magyar Reklámszövetség egerszalóki Reklámkonferenciáján házigazdaként koccintásra hívtam a hazai kommunikációs szövetségek elnökeit, és felvetettem a szorosabb együttműködés, a közös célok együttes támogatásának ötletét. Mintha megéreztük volna, hogy össze kell állnunk, mert komoly szakmai feladataink lesznek, amiket együtt könnyebb lesz megérteni, megoldani. Újraélesztettük tehát az “Elnökök Reggelije” hagyományát, és tavaly ősz óta rendszeresen megbeszéljük a világ folyását, az aktuális tennivalókat, vagyis másként fogalmazva beszélgetünk egymással. E triviális emberi tevékenység

tovább

Ha a főnök kommunikál

2011. 08. 16. kedd
írta:

2110816_haafonok

Örömmel hallgattam a minap a Beck Györggyel folytatott beszélgetést az egyik rádióadón. Gyuri számomra az együtt végigélt több mint tíz munkás év miatt amúgy is különleges személyiség, az interjú pedig sok mindenről elgondolkoztatott. A Vodafone elnöke ez alkalommal is hozta a tőle megszokott remek teljesítményt és ügyesen kötötte össze cége üzeneteit személyes hitelességével, ismertségével. Büszke voltam rá, hiszen másfél évtizede együtt indultunk el ezen az úton… Ami azonban ennél talán aktuálisabb kérdés, az általában a

tovább