szolgáltatásaink
vélemény

Egy forintból hat? Nem is rossz…

138
2017. 02. 28. kedd

írta: Mezriczky László

profit:loss switch

A Magyar Reklámszövetség nagy jelentőségű felmérést készített néhány éve arról, milyen kézzelfogható, kalkulálható hozadékkal is bír a reklám nemzetgazdasági szinten. A tanulmány szerint 10 jól elköltött reklám forint 47 forintot fial közvetlenül és közvetve. Az anyag először mutatta ki idehaza szakszerűen a reklám, vagyis a kommunikáció gazdaságélénkítő hatását. A tavaly megismételt elemzés tovább erősítette az eredeti állítást, ez alapján ugyanis a mutató már egy a hathoz, vagyis 10 forintból 60 keletkezik. A reklám világa

tovább

Fluktuáció – előre jelezve

137
2017. 01. 29. vasárnap

írta: Mezriczky László

how-to-quit-your-job

Bár csak előre tudtuk volna! – Ez a mondat mostanában sokszor hangozhat el vállalatvezetői körben, amikor egy-egy kulcsember látszólag minden előzetes jel nélkül bejelenti távozási szándékát. Ilyenkor bizony már nem sokat lehet tenni, az illető távozik, az elhagyott vezető pedig azon agyal, vajon mit ronthatott el. Elmegy egy munkatárs. Na, és? Az élet megy tovább – mondhatnánk. Ám vegyük csak sorra, mit is veszítünk ilyenkor! Mindenekelőtt szakértelmet, amely nem csak a hozott, de az időközben

tovább

Annual Report

136
2017. 01. 12. csütörtök

írta: Mezriczky László

annual report

Nem vagyunk tőzsdei cég, hivatalosan nem kell éves jelentést készítenünk, mégis fontos, hogy évente egyszer áttekintsük, mire is jutottunk. Minden évünk emlékezetes volt eddig, 2016-nak is megvan a maga helye cégünk történetében. Talán a legfontosabb, hogy egy nagyon izgalmas környezetben dolgozhattunk, ahol korábbi kutatásaink, gondolataink, fejlesztési elképzeléseink termékeny talajra hullhattak. A vállalati kommunikáció belső és külső elemei új megvilágításba kerültek a munkaerőpiac drámai változásai következtében. A munkatársak megtartásának felelőssége elemi erővel tört be az emberi

tovább

Túl fekete péntek

135
2016. 11. 25. péntek

írta: Mezriczky László

black-friday02

A Black Friday, vagyis az össznépi kedvezményes webshoppingolás témája néhány éve itthon is csúcsra járatja a médiát, amely akár kellemes színfolt is lehetne így November végén. Ám ami erről olvasható, az sokkal inkább bosszúság, csalódottság, kiábrándulás. Miről is van szó? A Black Friday, mint Karácsony előtti rendkívüli árleszállítási akció a nyolcvanas években indult hódító útjára az Egyesült Államokban és aztán az internet repítette globális magasságokba. Néhány éve itthon is találkozhatunk vele, és azóta mintha folyamatosan

tovább

Amerika üzenete

134
2016. 11. 09. szerda

írta: Mezriczky László

election2

Új elnöke van Amerikának. Ez izgalmas. Az új elnök személye, illetve az általa képviselt irányvonal tartalma még izgalmasabb. Ám leginkább talán az a meglepő, hogy mennyire mellé lőttek az elemzők az elmúlt hetekben akkor, amikor megpróbálták megjósolni a végeredményt. Pedig soha ennyit nem tudtunk még magunkról, a választópolgárról, a fogyasztóról, egyénekről és érdekcsoportokról, mint manapság. Soha annyi mesterséges intelligencia nem segítette még az elemzéseket, a kutatókat, mint napjainkban. Sosem használtak még annyira végletekig kifinomult kommunikációs

tovább

A megtartás stratégiája

133
2016. 11. 02. szerda

írta: Mezriczky László

empty_chair

Ami jó, az jó. Ha valahol jól érzem magam, maradok. Így lesz kedvenc éttermem, cipőboltom, benzinkutam, szállodám, ahová örömmel térek vissza. Nem váltok, hiszen nincsen rá okom. Dolgozni is ott szeretek, ahol ez kellemes nekem. Sok mindentől válik szerethetővé egy munkahely. A kiszámíthatóságtól, a biztonságérzettől, hogy minden hónapban megélhetést nyújt számomra. A sikerélménytől, amelyet a jól elvégzett feladat fölött érzek. A kiteljesedés lehetőségétől, ami szakmailag várhat még rám. A létrehozott értékektől, amelyekre közösen vagyunk csak

tovább

A marketinges – Puzsér szerint

132
2016. 10. 19. szerda

írta: Mezriczky László

on-the-edge

Puzsér Róbert nemzeti intézmény, egy valódi kincs. Amint annak idején Nagy Feró a nemzet csótányaként röhögött bele az akkori rendszer arcába, Puzsér mindennapjaink radikális kritikusaként a legváratlanabb helyzetekben felbukkanva kiabálja tele az étert egyéni hangján markáns, sarkos állításaival, ítéleteivel. Szeretem őt hallgatni, mert egyrészt vicces, másrészt sok igazság van abban, amit mond. Pedig legutóbb éppen abba a szakmába szállt bele páros lábbal, amelybe magam is tartozom, több, mint két évtizede: egy tévéadón futó Sznobjektív című

tovább

Hiány? Milyen hiány?

131
2016. 08. 23. kedd

írta: Mezriczky László

leader

Most akkor munkaerőhiány van, vagy sem? Gyárigazgatótól hallom, hogy olvassa ő is ezeket az információkat, de aki jól csinálja a dolgát, mármint vállalat vezetői minőségében, az meg tudja tartani az embereket. Aztán egy nyugat-magyarországi cégvezető is hasonlóként csodálkozik a huhogókon, mert hogy neki, halmozottan hátrányos helyzetűként – értsd: az osztrák munkaerőpiac vákuumjától fenyegetve – jelenleg nincsenek ilyen gondjai. És ők csak két kiragadott példa, akik véleménye ellent tart a main stream-nek. Az igazság ez alkalommal

tovább

A vezető, mint tartalom és csatorna

130
2016. 08. 01. hétfő

írta: Mezriczky László

leader communications

Egyre nyilvánvalóbb, hogy a kommunikáció üzletileg kritikus tényező a vállalatok életében. Sosem volt ez másképp, csak éppen időnként háttérbe szorult más, fontosabbnak vélt, vagy éppen divatos ügyek mellett. Volt, hogy a CRM jelentette a lét, nem lét választó pontját, máskor az üzleti intelligenciától, vagy éppen a felhő jellegű megoldásoktól vártuk, várjuk a piaci versenyképességet. Pedig a kommunikáció, mint téma ott hever a lábunk előtt, csak le kell hajolni érte, és felemelni, hogy aztán méltó módon

tovább

HR a frontvonalban

129
2016. 07. 27. szerda

írta: Mezriczky László

Ergonomic Office Chair with Vacancy Sign.

Great for unemployment issues.

Use Your Own Text!

Talán az egyik legszebb, legfelemelőbb feladata a humán erőforrásért felelős vezetőnek, hogy ő az első, aki a belépő új munkatársat a cégnél üdvözli. Ő adja az első benyomást, az első hangulati ízelítőt, ami sokszor alapvetően határozza meg vállalatnál töltött élményeinket. És az is tény, hogy legtöbbször ő az, akivel legutoljára van kapcsolatban a távozó, akár önként teszi ezt, akár kényszerből. E két szimbolikus momentum között a munkatársak szempontjából sokszor láthatatlan háttérmunkával telnek a HR mindennapjai:

tovább